Most akkor összeszégyellem magam, mert ahogy látom nyár óta nem írtam. Habár túl sok izgalom nem is történt, eléggé konzerválódott az élet. 

Októberben otthon voltunk körülbelül 2 hetet. Jó volt, mint mindig, sűrű volt, mint mindig. Az első haza látogatásunkkor emlékszem minden olyan furcsa volt, hirtelen nem tudtam mit hova kell tenni a konyhában,mit hol találok és képtelen voltam lecsukni a vécét (ugyanis itt ez nem szokás). De októberben amikor otthon voltunk nem volt már semmi gond. Olyan érzés volt, mintha meg sem történt volna ez a pár hónap, amit "emigrációban" töltöttem. És simán lecsuktam a wc deszkát :D Furcsák ezek a dolgok. Amikor anyuék összeszedtek minket a reptéren, csak gyorsan bezuhantam a kocsiba (hisz rohanni kellett az 5 perces ingyen behajtás miatt) és kész. Anyu mondta is, hogy már puszit se adok, nem is értettem, hisz "nem rég találkoztunk"?! Lehet hogy csak a gyakori skypolás miatt érzem így.De talán, mert minden egyes kocsi úton a reptérről haza felé azt érzem, hogy ugyan ezt átéltem már egy hete, meg sem történt ez a pár hónap. Fura. Olivérrel épp beszélgettük, hogy már simán kibírnánk a való világot is....itt is kis helyen és sok hülyével élünk 100-an....szóval csöröghetnek a milliók, meg a ház, olyan jó fejek vagyunk, hogy megnyernénk :) Ha-ha-ha

Nem tudom mennyire emlékeztek a nyári nizzai útibeszámolóm repteres horror sztorijára? Ha nem, akkor csak annyit mondok, hogy semmi jó. Akkor most is mesélek egyet, az októberi utazás kapcsán. Hazafelé (ide) vettük az irányt. Csak kéziponggyászunk volt, így indokolatlan lett volna túl korán kimenni. Jött a család is, hát nehéz is volt a búcsúzkodás...Ryanair barátunkkal vettük az utat Manchester felé. Aki ismeri a légitársaság labirintus rendszerét a gépig Ferihegyen, akkor annak nem is kell mondanom, de aki nem, annak mondom....a reptér épületéből simán kijutsz, csak a beszállókártyádat kell levonalkodózni és mehetsz is ki a csőbe, aztán sétálhatsz szabadtéren, míg egy szlalompályával ellátott épültbe nem érsz, ahol vár rád a valós útlevél és kártya ellenőrzés, valamint a csomagod fittségének ellenőrzése. Ebben eddig nincs is semmi rossz. De aki ismeri a Ryanairt, az tudja, hogy ha kicsit nem passzol a csomagod, akkor azt előszeretettel szeretik visszaküldeni feladásra. De ha már kint vagy a felszállópálya közepén és akkor találják ezt ki, akkor hogy?? Azt még el tudom képzelni, hogy az ottani check-in-esek felviszik a gépre, de hol tudod mind ezt kifizetni? Vissza kéne menni a főépületbe? Mert régen ez volt, a beszállás előtt visszaküldtek, hogy add fel, de innen hogy mész vissza? No, mind 1. A gép természetesen késett fél órát, ott sem volt még, de mi már ott álltunk hering style-ban a sorban. Épp pár nappal az utazásunk előtt olvastam, hogy a Ryanair pilóták panaszkodnak a cégre, mert a gépek nincsenek rendesen megtankolva és karbantartva....szupi, mi meg épp várunk egy ilyen jó kis gépre. Ez a gép ugyanis Manchesterből jött és már indult is vissza. Szerencsére láttam, hogy megtankolják, így megnyugodtam. A várakozás közben felfedeztem pár cigány famíliát, de nagyszülőstül, unokástól, fukszostul, csomagostul. Olyan csomagokkal, hogy már előre röhögtem, hogy haveeeer, te azzal fölnemgyüsssz a gépre! Már előre vártam a konfliktust...de nem volt, sőt, a család a 2-szer akkor kéziponggyászt, húzta vonta maga után és felvihették a gépre!?!? Mi a szar??? Igaz, a gépen a légiutas kísérő 10 perc utáni tuszkolást megunta, és egy ülésre rakta a csomagot. Bezzeg ha én jöttem volna nagyobb cuccal, tuti megszívom. Na de ugorjunk és landoljunk Manchesterben. A változatosság kedvéért fájt a fejem. A gép késett, így a vonatunk elérése is neccesé vált. Uccu neki fussunk. Vizünk már nem volt, de idő sem volt venni. A vonathoz érve nem láttam kiírva a járatunkat, rohangáltunk a peronon, míg találtunk valakit, aki közölte, hogy törölték a vonatot (ilyenkor merül fel benned este 7-kor, hogy what the fuck??? hogy jutok haza??? holnap dolgozom!!!). A kalauz szerű bácsi szavaiból annyit vettem ki, hogy el kell mennünk Manchester központjáig vonattal és ott átszállni. De bővebben nem tudtam figyelni rá, mert már félig rohantunk a vonathoz, ami vitt a központhoz és indulni készült. Iszonyatos migrénes fejfájással megspékelt szomjamat nem enyhítette a tudat, hogy majd lesz valami, hisz CARPE DIEM van! Felpattantunk a vonatra, a szenvedő arcomért az Oscar-on tuti szobrot kaptam volna. Pár perccel később a vonaton, megszólít minket egy csajszi, aki magyar volt. Mint kiderült, ugyan oda tartott ahova mi, a mi kis falunk szomszédságába, ekkora véletlent?! :) A városközpontban leszálltunk, és kalauzos segítséget kértem. A bácsi olyannyira segítőkész volt, hogy rádión megkérdezte, hogy jutunk el minél gyorsabban a világvégére. Le is írta az átszállásokat és a peronokat is. Ilyenek az angolok!!! Respect! Volt egy óránk a vonatig, így a gyógyszertárnak köszönhetően, ami az állomáson volt, enyhíthettem a fejfájásomon. A kajáldáknak és boltoknak köszönhetően nem haltunk szomjan és éhen sem. A vonat amivel mennünk kellett volna, persze késett, így a csatlakozásunkat is lekéstük, ahol még egy órát várhattunk. A leányzónak, aki csatlakozott hozzánk már volt fuvarja a vonat állomásról, de mi már aggódhattunk, mert busz az már nem járt, avagy csak este 11 körül jött az uccsó. Ja igen, és szakadt az eső :) Nem is kis herce-hurca után eljutottunk vonatunkkal a célba. Ott már a leányzó sem volt benne biztos, hogy lesz fuvarja, mi pedig nagyon reméltük, mert akkor minket is elvihettek volna. Az állomáson nem vártak rá, de hirtelen a semmiből előbukkant egy másik magyar lány a vonatról, akiért jöttek és ugyanoda ment, ahova a másik lány, barátok voltak. Tehát a képlet: egy kocsi, eleve 2 utassal + 4 ember, aki utas szeretne lenni + csomagok. 10 perc tanakodás után azt látjuk, hogy a sofőr rácsukja az egyik csajra a csomagtartót és veszettül mutogat, hogy ugorjunk be gyorsan. Így mégis úton voltunk a cél felé 5-en a kocsiba + 1 a csomagtartóba. De nem jutottunk el a falunkig, mert nekik dolguk volt (a szomszéd faluban) és csak odáig vittek. Nem ám a főúton tettek volna ki, hanem a házuktól botorkáltunk le sötétben, esőben az útig. Ott próbáltunk a lemerülőben levő telefonnal taxit hívni, aki persze nem dolgozott, de a második nyert. Haza értünk....Még az első blogjaimban azt meséltem, hogy milyen jó ez az ország, itt minden pontos. Ez mostanában messze kezd megdőlni!

December gyorsan eltelt. Sajnos nem havazódtunk be, pedig tavaly olyan szép volt. Napot nem igen láttunk, csak rengeteg esőt, esőt és néha esőt. Tényleg megtapasztalhatjuk a szürke minden árnyalatát. Ha lenne a faluban szoli, már ott szívnám a csövekből a fényt. A január ugyan ez. Ha néha süt nap, akkor is természetesen dolgozunk. Szürke, vizes, szeles, szürke, tehát fujjjjj. Hó továbbra sincs, nincs is igazán hideg hozzá. Azért tavasz sincs, mint otthon.

Az ünnepek gyorsan elteltek, természetesen munkával. Már nem voltak olyan iljesztőek ezek a napok, mint tavaly, amikor még kezdők voltunk. Nyílván már mindent tudtunk, a nyelvvel sincs gondunk, ismerős arcok is voltak a szállóban a vendégek közt. Volt karácsonyfánk ismét, szerencsére a műfa nem veszt a fényéből, így ismét felragyoghatott. A staff-os karácsonyi buli a hotelben el lett halasztva januárra, mert akkor úgy is bezárt a szálló egy hétre, és akkor megtudjuk tartani. Így kari buli nélkül eljött a szilveszter is. Szintén jó hangulatban telt, mi is koccintottunk egyet éjfélkor. A munka után, a főnök meghívott minket egy italra a bárban. A vendégek tapssal fogadtak minket, jól esett ez a köszönet az estén végzett munkáért. Mi is befolyhattunk a bulizásba, táncolgattunk, dumálgattunk. Jó móka volt. Utána még itthon is folytatódott a buli. A konfliktusok, ellentétek ilyenkor szerencsére félre tevődnek a szomszédokkal. Én naív ilyenkor mindig azt hiszem, hogy a csapat buli kicsit lendít a kapcsolatunkon, de mindig rá kell jönnöm, hogy minden csoda X ideig tart. De addig legalább tart. Januárban 5 nap szabink volt, mert festették a szállodát. Igen, ez sajna, nem puszira kapott szabadság volt, hanem a mienkből pereg. Először azt terveztük, hogy elutazunk valahova, hisz itt nem igazán lehet mit csinálni, na meg a szomszédok fejét sem akarjuk ennyit nézni. Szó volt Írországról vagy valami itteni városról, de végül elvettük, mert anyagilag sok lett volna, ha idén még menni akarunk máshova is. Januárban mindenhol hideg van és nem a legjobb évszak a városnézésre. Szóval végül itthon voltunk és végig betegeskedtünk, felváltva. Egy nap volt, amikor sütött a nap, akkor épp mind a ketten jól voltunk és elmentünk Keswickbe kirándulni. Közeli kis városka. Az új kedvenc :)

Ezek a képek az új Nikon szerelmemmel készültek, aputól kaptam :) Már alig várom, hogy legyen jó idő és mehessek kattogtatni.

Ami mindig szóba jön minden egyes bejegyzés alkalmával, az a fogyás téma köre. Mikor otthon voltunk készült rólam pár fotó, aminek a láttán fájdalmas szégyen érzés fogott el. Kisért a kép ma is. Tehát Novembertől rászántam magam a konditerem bérlet megvásárlására és a fogyásbarát ételekre. Minden hónap végén fotó készült a testi eredményeimről. Szerencsére van eredmény :) Bár a projekt az étkezés oldaláról néha kicsit megbukik, de szerencsére csak ritkán. Most azonban januárban sajnos bezárt a konditerem, mert felújítják, a spa részleggel együtt, így várhatóan csak februártól állhatunk ismét a gépekre. Addig marad az itthoni, kevésbé lelkes és sűrű testedzés. Fogalmam sincs kiló ügyileg hogy állok, mert van egy szeszélyes mérlegünk. Marad a tükör, ami itthon túl kedves, szóval a reális tükörkép a konditeremből és még a fotó adhat valós képet.

Már ugye több mint egy éve dolgozunk itt. Azóta elég rendesen rotálódott a személyzet. Most elment egy szakács lány, aki készítette a legjobb kajákat nekünk. Valamint elmegy a magyar pár is hamarosan, akiket még mi hoztunk ide. Így 3-an maradunk csak magyarok. A pár azért megy el, mert eldöntötték, hogy nem szándékoznak haza költözni, helyette délre költöznek Anglián belül rokonhoz, új munkával. Tökre megértem őket, ha nem lenne tervben, hogy haza megyek, akkor tuti én is nyúlcipőt húznék. Nyugdíjjas az élet itt, én is unom a banánt. Már a hegyek sem tudnak annyira elvarázsolni. A szomszédokról is hallunk ezt azt, hogy mennek vagy nem mennek. Mi nem igazán beszélgetünk velük, így csak pletyit hallunk róluk. Szóval ki tudja mi lesz itt a helyzet még nyárig. 

Képzeljétek, új hülyeség terjeng a itt facebookon. Fel kell tölteni egy videót, ahogy megiszol egy izmosabb alkohol mennyiséget. Majd a  videóban meg kell nevezned két új embert, aki a következő lesz a kihívásban, van 24 óra a teljesítésre. Az első pár ilyen videót, amit láttam fiuk csinálták. Az egyik pl. alsónadrágban állt a folyó közepén és megivott egy üveg bort, a másodikat a fejére öntötte. Egy másik srác a videóban ült egy fotelban, a pia benyakalása után, a felállt, csak alsónadrág volt rajta és a "fürtös tojásait"  jól bele rázza a képedbe. De mint megtudtam, az alsónadrág nem követelmény, csak az alkohol lehúzása. Futó tűzként terjed a hülyeség. A tojás rázó fiatal ember, mellékesen 19 éves, a kollégánk, aki most kapott supervisor-i kinevezést és öltönyös emberke lett belőle a hotelben. Közöltem vele, hogy édes szivem, ha ezt a mi hazánkban tetted volna, akkor lehet, hogy felhívnának elbeszélgetésre. Amúgy a srácnak szerintem nincs olyan testrése, amit ne ismernénk a facebookról. Az egyik kisfőnökünk, aki mellesleg egykorú velem, csaj, jelenleg 5 hetes Thaiföldi úton van és csak olyan képet tölt fel, amin egy homokozó vödörben kapott piát isznak a barátnőjével. Ilyen képeket 2 naponta beújjít. Semmi kép a helyről, a tájról, az már snassz. Ezek az angol fiatalok. Egyszer megkérdezték tőlünk mit csinálunk szabadnapunkon. A válasz szerintem normális, pihenünk, főzünk, filmezünk, esetleg sétálunk. A válasz: jajj de unalmas!!! Ha nem mész 2 naponta a pub-ba inni, akkor uncsi vagy.

Az éves szabadság elosztásunkat már el is készítettük. Ugye volt ez csodálatos beteges januári pár nap...Májusban elmegyünk Londonba, ahol 4 napot töltünk, majd onnan haza repülünk 10 napra. Most kimarad a tengerpartos heje-hujázás és helyette Edinburghba megyünk júliusban 3 napra. Október elején én fogom a holmim és haza költözöm. Olivér még lehet, hogy kint marad pár hónapot. Minden a céloktól és a csillagok állásától függ. A nagyobb utazások mellett majd teszünk kisebbeket is, közelebbi, még fel nem fedezett városkákba. Már kell valami mááááás, mert itt már kicsit sokkkkk. Londonra visszatérve...én semmit nem bízom a véletlenre így már rég birtokunkban vannak a repülő jegyek, illetve a szállás is, a londoni hotel is csak ránk vár. Na jó, az még nincs meg, hogy mi lesz a napirend, meg a megnézni valók listája, annyira azért nem vagyok stréber :) De ami késik nem múlik!

Most megint olyan az idő, mintha valaki kapcsolgatná a villanyt...egyszer süt a nap, most meg a billentyűzetet sem látom, szürkeség, szakadó eső. A változatosságnak is van határa!!! Ha már az eső a téma. Még az ideköltözésünk elején dicsekedtem a gumicsizmámmal. Ma már az a csizma a kukák világában éldegél, ugyanis beázott. De nem tört meg sehol, nem láttam rajta semmit, nem hordtam sokat mégis beázott. Ha itt esik, akkor min. 5 centis tócsák vannak, szóval ide kell a nehéz fegyverzet. Végül vettem egy újat. Nagyon menő CROCS márka. Tudjátok az a lukacsos, színes, műanyag papucs márkája. A csizma nagyon szuper, olyan könnyű, mint a futócipőm és nagyon kényelmes! Jó vétel volt. Ja és már felnőttem, nem lilát vettem hanem feketét, városban is felvállalható legyen :) 

Megint időjárást jelentek: Felhős, Szeles, havas eső!!! 

Reggel mosogatás közben megláttam egy őzikét az udvarban!!! Le is lőttem...a Nikonommal :P 

Már órák teltek el és megint itt kolbászol. Jól idekeveredett szegénykém az erdőből. De nem tűnik félősnek annyira. Ő is megtorpant szerintem az időtől, mert most lefeküdt egy fa alá.

Hát most ennyi futotta egy szuszra, reméljük a mostani szünet rövidebb lesz!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.