Eljött és el is múlt a várva várt nyaralásunk Franciaországban. A nyári jól megérdemelt pihenésünk uticélja Nizza volt és a környező városok. Az indulás július 15-re esett. Július elejétől nagyon lassan döcögtek a napok, már más sem járt a fejemben, mint az utunk. A nyaralás megszervezését én vállaltam teljes mértékben. Nem is unatkoztam vele, mert utána néztem mindennek, aminek lehetett. Olyannyira, hogy még a buszok menetrendjeit is bemásoltam a telefonomba. Akinek meséltem, nézett is furán, hogy aztán nem bízok semmit a véletlenre! Hát nem az a fajta vagyok, az tuti. Az agyonszervezés néha jellemző rám. A spontán dolgokat inkább másban szeretem, nem az utazás kapcsán. Ott legyen minden precíz. Most itt halkan megjegyzem, hogy összeírtam az összes látni valót Nizzában, ehhez képest csak sétálgattunk és találtunk látnivalókat :) Hogy mi volt a kis füzetemben összeírva, azt csak az utolsó napokban néztem meg és csak pipálgattam, hogy ezt és ezt is láttuk. Na ennyit a tervezésről és az alkalmazásról! A nyaralásra való rákészülés természetesen a vásárlást is magába foglalta. Új bőrönd (mert csak bazi nagy van és egy kicsi...kellett egy közepes is, mert úgy is "van helyünk"), szalmakalap (amivel csak a nyűg volt az utazás során, kirándulások alkalmával nem is viseltem, jól le is égett a fejem :D). A vinni valókról listát írtam....foglalkoztam az utazással nah :) Olivér nem izgulta túl, hisz mi kell neki x póló, x gatya aztán hello! Aha, aztán ha elvágja a pici ujját vagy fáj a feje, na ki nyújt neki megoldást?? Az aki felkészült :) Szóval az elejét én szerveztem túl, de ő volt az aki előző nap bepakolt és meg csak utazás előtti este kezdtem meg, jó későn is végezve. De végül összeraktuk magunkat!

Az indulás szerencsére nem esett koránra. A vonatjegyet már jóval előre megvettem a neten, mert olcsóbb és még helyet is kapsz. Óramű pontosan ki volt minden számolva. Busz fél óra, vonat 2 óra és lesz másfél óránk a check in-re és mindenre. Na erre mondják, hogy ember tervez isten végez. A busz késett egy 5 percet....amúgy az éjjel akkor, azt álmodtam, hogy lekéstük a gépet. Amikor valaminek nagyon időre kell történnie az életemben, mindig ilyeneket álmodom...kicsi para volt is, hisz mindennap jön a busz pontosan, MIÉÉÉÉRT pont ma késik!?! Szerencsére jött és el is jutottunk a vonatig, ami pár per késéssel ugyan, de elindult. A klímától majd szét fagytam, de idővel már azt sem éreztem, mert a folyton emelkedő stressz szintem elnyomta. A vonat minden állomáson egyre később indult az eredeti időtervtől. Manchester közelében más idegroncs voltam és az összes magyar káromkodást alkalmaztam. Nem tudtam pontosan mikor zár be a check-in, de sejtettem, hogy beszállási idő előtt fél órával. Mi már becsekkoltunk a neten, de a bőröndöm még feladásra várt. A reptérre olyan lassan döcögött be a vonat fél óra késéssel, hogy csak na. Már az ajtóban vártunk teljes menetdíszben, hogy megérkezzünk. A dühtől 2-ig nem láttam. Próbáltam magam nyugtatni, hogy hiába túráztatom itt magam, a vonat nem fog gyorsabban menni és semmi nem fog gyorsabban történni. Szerintetek sikerült megnyugodni??? Mire a vonat megállt 10-12 perc volt a check-in zárásig (az általam vélt zárásig). Amint nyílt az ajtó kiropbbantunk és futva hasítottunk a terminálon át. Lift, lépcső, óriás folyosók....közben röhögtünk nem tudom miért :) De az itthoni futásnak köszönhetően nem purcantam ki és bírtam a menetet. Mire megtaláltuk a check-in pultokat fél sikert éreztem, kicsit megkönnyebültem. Volt vagy 8 pultja a légitársaságunknak, csak épp az nem volt kiírva, hogy mi zárt be és mi nem, így még izgibb volt a szlalom pálya a pultokig. Mire sorra jutottunk, gondoltam bedobom a kérdést az irányító csajnak, hogy Nizzába még nem késő?? 2 perce bezárt, de még gyorsan feladhattuk a pogyót. Igaz, nem rendes úton ment fel a gépre, hanem valahogy máshogy. Mondom köszi, újabb izgulás, hogy megkapom e Nizzában. Aztán futottunk tovább az utasbiztonsághoz....újabb szlalomnak néztünk elébe, amit ha kiállunk vége a dalnak, így bepróbálkoztam egy hölgynél, hogy nincs e valami megoldás, mert 10 percünk van a beszállásig?!? Rezzenéstelen fapofa arccal utat nyitott nekünk, ami megmentett minket. Más esetben nem szeretem az ilyen mogorva képű embereket, de itt kivételt tettem. Természetesen besípoltam a kapun. Átvizsgáltak, közben össze-vissza ficeregtem és mondogattam, hogy mindjárt megy a gépem. Hogy utáltam az ilyen utasokat, amikor én is utasbiztonságon dolgoztam, mindig mondtam magamban, hogy szarért nem jössz korábban ki a reptérre...hát igen! A vizsgálat végén még a full műanyag szandálomat is levetette és megröntgenezte. Ez után már csak a duty free-t kellet lenyomni. Nagyon jól ki van építve, hogy elvessz benne és ne tudj jól haladni. Végül célba értünk a kapuhoz. Ott mindenki halál nyugodtan ücsörgött. Mi meg lihegve, izzadtan, éhesen ott szenvedtünk. Eltelt 5, 10, 20 perc, beszállás még mindig sehol. Ezt mondom el sem hiszem, ezért rohantunk? Végül megnyílt a kapu. Külön volt helyjegyünk. A gép végül pedig egy óra késéssel felszállt. Sínen voltunk. bye bye Anglia :)

Nagyon szép utunk volt, az idő tiszta volt. Még a nagy hajókat is lehetett látni a csatornán. Alig vártam, hogy lássak hegyeket, mert akkor már közel a cél! A nizzai reptér olyan, mint egy kilógó félsziget. Így amikor elkezdtünk landolni, igen csak közel voltunk a vízhez. Kicsit para is volt, de nem csobbantunk :)

Érkezésünkkor, már igencsak meleg volt. Nizzába jól befűtöttek, a mi kis angliai falunkhoz képest. A szállót hamar megtaláltuk. Egy forgalmas sétálóutcában helyezkedett el. A személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. Angolul is jól beszéltek. Amikor először beléptünk a szobába, az első reakcióm az volt, hogy ez szörnyűűű. Az ablak nem az utcára nézett,mondjuk ezt tudtam is, mert az feláras lett volna. Helyette egy növényekkel befuttatott falra nézet, ha kihajoltál, már jobb volt a látvány...kicsivel. Az ablakunk alatt voltak a szellöző rendszer csövei, meg felettünk a klíma doboza, ami nem volt annyira halk. A klíma 17 fokra volt állítva, de ez erős vicc volt, épp hogy köhögött. Az első pár órában nem igazán tudtam elképzelni, hogy én itt jól érezzem magam. Kicsit úgy éreztem magam, mint valami csóró életművész, a régi Franciaországban. De egy-két nap után megszerettem, valami bája mégis volt, akadtak szép részletei a szobának, ez vigasztalt, na meg az, hogy úgy is csak alvásra használjuk. Az első este tátott szájjal sétáltunk végig. Pálmafa szerelembe estünk :) A tenger vizet is csekkoltuk, hidegnek tűnt. Nizzában nem homokos part van, hanem köves, az a nagyobb fajta. Fájdalmas eljutni a vízig, ja és elég nehéz is kikecmeregni a vízből, mert hullámzik ugyebár. Az első strand napon rezzenéstelen arccal, de belül üvöltve, sírva jöttem ki, csak nem mutatom a fájdalmam a strandolóknak, ekkora élményt nem adok! 

Este nagyon kellemes volt az idő, mindig ilyen estéket akarok! A part este ugyanúgy népes volt, mint nappal. Este piknikeztek, zenét hallgattak, vagy csoportosultak egy kis közös zenélésre. Olyan volt a hangulat, amiről nekem szól egy nyár este. Emberek, forgatag, szabadság érzet, kellemes hőmérséklet. Most, hogy ezeket írom...nagyon hiányzik ez. Nem csak Nizzából, hanem Magyarországról is. A nyár este, akár munka után akár nem, egy telefon a barátnőmnek, gyere fagyizzunk egyet, a meki mindig nyitva áll. Vagy egy vacsi a kertben. Nyáron valahogy nem ketyeg az agyamban az óra, hogy alvás time van. Csak a szabadság érzet muzsikál. Itt Grasmerben nem annyira. Csak délután talán és csak akkor, ha este nem kell dolgoznom. No de térjünk vissza Nizzára. Igazából azért választottuk ezt a helyet, mert ide megy repülő Manchesterből, van tengerpart (Olivérnek) és van látnivaló (Aliznak). A nyaralás alatt is sikerült kompromisszumot kötnünk. Olivér kapott strandot, Aliz városnézést. Az első nap stranddal indult. Nagyon szupi volt. Habár nekem nagyon hiányzott valami fa vagy valami árnyék adó. Ernyőt nem akartam venni, se bérelni, szóval inkább csöndbe maradok...nekem már néha sok volt a napsütés, a fehér bőrömnek pláne. A nap allergiám újra meglátogatott, bár nem hívtam. A köves problémánkra a strandon végül azt a megoldást találtuk, hogy papuccsal mentünk be, aztán a kezünkben fogva úszkáltunk. Igen, tudjuk, hogy van erre speckó cipő, de tudod ki cipeli haza, ha megvettük!?! A víz fincsi sós, nekem bejött. Egészen addig, amíg Olivér nagyon vicces nem akart lenni és beborított a vízbe a felfújt pihegőmről és benyeltem a vizet, mindenhol, ahol csak lehetett. Teljes bizonyossággal kijelentem, hogy akkor egy 20 percig utáltam őt! A víz csípett minden járatot a fejembe, nagyon buli volt. A fenyegetésemnek köszönhetően többet nem csinálta, good boy :) Azon a strand részen voltunk, ahol mindenféle vizisportot kilehetett próbálni. A motorcsónakkal húzott ernyőzés nagyon népszerű volt. Az emberek egymás kezébe adták kb. a hevedert. Mi is gondolkodtunk rajta, de inkább másra költöttük a pénzt. A repülők néha a strand szakasz oldaláról landoltak a reptéren, közel a parthoz, ami tök jó volt :) A víz elég hamar mélyült, a kövek beljebb is jól látszódtak, ami csodálatos alkalom volt, hogy paráztassuk egymást. Ha valamelyikőnk valamit ijesztőnek talált, mondjuk, mint egy követ kéznek nézett, vagy valami nagyon fekete volt, akkor az megosztottuk a másikkal, aminek az eredménye, parából származó úszó verseny lett. Szóval jókat strandoltunk :)

Nem  meglepő, hogy szinte mindenki franciául beszélt. Vicces volt, amikor az első angol szó hallatán átfutott rajtam valami megnyugvás, okééé hazai nyelv :) Ilyen általában a magyar hang hallatán szokott előfordulni. Szóval, ezt jó jelnek tekintem. Magyar szóval igazából mindenhol összefutottunk, a többi meglátogatott városban is. De tanultam a múltkori esetből, hogy nem köszönünk rá magyarokra, mert nem mindenkinek nagy szám, hogy honfitársakkal találkozik és még a végén számomra csalódást okozva reagálnának. Úgyhogy, kaméleont játszva bele olvadtam a környezetbe és turista voltam. Itt Grasmereben mindennapos, hogy magyar szót hallasz, hisz együtt dolgozunk. Meglepő módon, de nagyon pihentető volt, hogy nem hallasz magyar szót, se angolt. Most főleg a strandolási szituációra gondolok, mert ott közel fekszenek hozzád az emberek és hallod őket. Ha olyan nyelven beszélnek, amit értesz, akkor akarva akaratlanul is elkezd rajta járni az agyad. Vagy elindul a hallottak alapján egy gondolat vagy csak épp felfogod, így is valaki más gondolatának része leszel. Ez fárasztó tud lenni :) Ez most olyan viccesen hangozhat, de nagyon pihentető hogy beszélnek az emberek, de mégis csönd van, mert nem érted. Összességében így elmondhatom, hogy testileg-lelkileg kipihentem magamat a nyaraláson!

A hotelben nem kértünk reggelit, mert nem tűnt túl gazdaságosnak számunkra és így legalább minden reggel, azt ettem amit akartam. Majd nem minden nap ugyan az volt :) Amint kiléptünk a hotelből rögtön ott volt egy pékség, mely szendvicseket és kávét is árult. Színes kis székek, napernyő, mesés péksütemény kínálat, kellemes nyári idő és a francia nyelv...,tökéletes az ilyen reggel! Mindennap eltudnám viselni, egész idilli. Nekem a kávé szent reggel, így minden reggel betértem egy kávéra. Utána pedig a Sparban vásároltunk. Én csak ámultam bámultam a kínálattól, olyan sok szép zöldség gyümölcs volt, hogy csak nah :) Szerintem egyébként ez normális és otthon is van ilyen, de Anglia után mesés volt.

Ebédre általában valami lazábbat ettünk, gyros vagy barátai, vacsira, meg beültünk valahova. A fekete kagyló nagyon népszerű volt, minden 3. asztalnál ezt ették. Én nem mertem megkóstolni. Egyszer bevállaltam egy tengeri tálat, amin volt mindenféle. Egész jó volt, bár nekem kicsit ijesztő, amikor az állatnak úgy mindene ott van. A polip kicsi volt, de nagyon hasonlított magára, a polipra, így lepasszoltam Olivérnek. Na a másik amitől kivagyok, ha a garnélarákot, úgy szervírozzák, hogy vannak még lábai és szeme, ne adj isten báncélja is. Az a totál para. Egyik este csak salátát rendeltünk, ami ne tévesszen meg senkit, nem topmodell adag, hanem egy komplett vacsora adagot simán kitesz. Én valami tengeri izéset kértem megint, amin ott figyelt az a hülye rák, szemestül, lábastul. Le is vert a víz egy percre, hogy ezt én így meg nem eszem. De szerencsére csak egy mozdulat kellett és levált az ehető része a többi bizzartól, így túl éltem :)

Mondhatjuk, hogy nagyon finomakat ettünk. Kicsit már megszállottnak érzem magam, annyit beszélek a kajáról, dehát íz orgiában volt részünk Anglia után!! A kép a steak husival, nahát az...teljesen olyan íze volt, mintha kint lett volna sütve a kertben. Az a füstös íz és jó szaftos volt, szóval tuti volt. Utolsó este ettem ezt a desszert költeményt is. Az összes édesség a tálon, mind ismert volt számomra, mert a hotelben (itt Grasmereben) szinte ugyan ezeket szolgáljuk fel. Megállapítható tehát, hogy a nyaralás gasztronómia szempontjából is tökéletes volt! Mikor már Anglia földjén jártunk újra és a busszal döcögtünk haza, megláttam egy táblát: FISH &CHIPS!! Ott dőlt bennem össze egy világ. No more baguette, no more fruits, no more wide variety of food.... Már az első napon hiányzott a pékség!!!!! Már egészen szánalmas vagyok, de anyunak mondtam, ha jön ki, hozzon magával kakaós csigát :)

Nizzában mindennap virág piac volt, minden este kézműves vásár. Én a virágpiacot kicsit másnak képzeltem (túl sok filmet nézek), de így is nagyon szép volt. A virágok mellett természetesen árultak ételt, édességet, szappanokat (ez ott nagyon megy, mindenhol szappant vehetsz). Volt egy pasi aki a festményeit árulta. Odamentünk megnézegetni, amúgy is játszottam a gondolattal, hogy poszter vagy valami kéne itthonra a falra. Az ár egész kecsegtető volt a képekért cserébe. így választottam is egy nagyon tutit. Pont tökéletes lesz a lakásunkba majd, de itt sem mutat most rosszul a falon. Kicsit beszélgettem a pasival, egész jól tudott angolul. Egyszer csak megkérdezte egy téma kapcsán, hogy miért nem költözöm Nizzába? Érdekes érzés volt, belül nem zártam ki magamba. Hisz mindig is tiltakoztam, hogy én külföldre menjek dolgozni, lakni és most meg mi van? Ki tudja még mit hoz a sors...soha ne mond, hogy soha! .....na de Nizza lehet, hogy túl meleg lenne :)

A város látványosságait jól szemügyre vettük, fotóztunk ezerrel. Az óvárosi részt soha nem tudtam megunni. Szűk utcák, emberek, boltok. Van egy nagy tér, a  Massena. Minden este volt ott valaki, aki szórakoztatta a népet. A kedvencünk a Michael Jackson imitátor volt. Többet készült a showra, mint amit láttunk. Ezen a téren volt egy nagy park is, ami sajnos el volt keríteve,egyrészt mert felújították, másrészt mert valami fesztivál volt. Meglepő módon nem volt túl hangos és elég hamar vége lett a koncerteknek az esték folyamán. Nizzán keresztűl fut az egyetlen villamos. Nagyon menő, egészen hasonít a kombínóra. A villamos sín, szinte egybe van az utcával,járdával, a sétáló utcán halad végig. Ennek köszönhetően állandóan csilingel, mert alaki mindig épp elé akar menni.

Az emberkék a képen a póznák tetején, amúgy este világítanak. Mindegyik más színű. Elég sok motoros és biciklis van a városban. A part menti sétányon külön sáv van a bicajosoknak. Ha átakarsz menni a sétányon, a zebrához, előtte a biciklis sávot kell áthágnod. Néha majdnem sikerült elüttetni magam. Egyszer mondtam Olivérnek, hogy VIGYÁZZ BICIKLI! EZEK ÖRÜLTEN KÖZLEKEDNEK. Közben, pedig viszonylag messze volt. Ez a mondat épp elég volt, hogy ezzel a mondattal húzzon egész héten keresztül. Minden alkalommal, amikor megláttunk egy közeledő biciklist, Olivér felkiáltott, vigyázz ezek őrültek...ha-ha-ha! Én is gondoltam, hogy bérlünk bicajt, itt van ugyanis bicikli automata rendszer. a neten elolvastam, hogy hogyan is működik és le tettem róla. Végül is be tudtunk járni mindent, nem is kellet. Az utazás meglepően olcsó volt. Egy busz út 1,5 euro volt. Ezzel a jeggyel eljutottál Monte Carlóba és minden más helyre is. Egy út 1,5 euro!! Ki a fene ne menne ennyiért felfedezni a francia riviérát??? Itt Angliába, meg a gatyád is rámegy ha utazgatnál. 

Elsőnek Monte Carlót vettük be! 50 perces útra volt busszal. Mire megérkeztünk esett az eső. Az ázott cipő kissé visszavetette a lelkesedésem, de aztán maga a tudat, hogy hol vagyok jobb kedvre derített. Szerencsére csak fél órát szívtunk az idővel. Utána jött a pára, majd a napsütés és a leégés. A helyből egyszerűen áradt a luxus, hát igen, ez a hely szelleme :) Gyönyörű épületek voltak, a domb oldalba való építkezés még a "szarabb" házakat is szebbé tette.

Természetesen Monte Carlo-ból is készültem, hogy mit kell megnéznünk. Szerencsére nem voltak túl nagy távolságok, de ilyen helyen a fenét se zavarta volna a távolság. Vicces látvány nyújtott, amikor először láttam egy ember tömörülést, azt hittem valaki rosszul lett, de csak egy Ferrari volt és azzal pózolt mindenki. Luxus kocsikból sem volt hiány. Ha a tulaj már azért díjat szedett volna, hogy fotózkodnak a kocsival, akkor már egyébként sem kéne aggódni a megélhetésért. Én mint anti-Formai 1 néző, teljesen fel lettem világosítva, hogy hol megy a pálya, melyik a leglassabb kanyar, és hol voltak már durva balesetek :) Én soha nem tudtam nézni ezt a vinnyogást a tv-ben, de élőben egészen megérintett a pálya látványa :) A luxus kocsik mellett volt pár menő ladik is. Én meg ezekről okosítottam Olivért. Még valamelyik herceg vitorlását is láttuk. Városnézésünk során egy japán kertbe is betértünk, ami gyönyörű volt. Épp abban a tájban volt ebédidő, így miután bementünk elkezdtünk enni. Erre jött az biztonsági őr, hogy itt nem lehet enni. Miután kissé felháborodva és értetlenkedve kimentünk enni, megnéztük a bejárat előtti táblát, hogy még mit nem lehet....hosszú volt a lista. Igazából nehéz mesélni Monte Carlóról, ezt látni kell!! Már a neve is olyan szuper :) A fényképezőkbe csak úgy töltöttem a Mb-okat! Én általában mindent megnézek és utána agyon fotózom. Nem is olyan régen, még csak a google-n nézegettem a város képét és most mégis ott járhattam. Nagy élmény volt! 

Egy másik napon Cannes-t és Antibes-t látogattuk meg. Elsőként Cannes-be mentünk. Itt végre sikerült turista térképet kerítenünk. Általában az volt a bajunk, hogy sosem volt és csak bóklásztunk, de most tudatosan turinfóra vadásztunk. Elsőként tekintettük meg a híres fesztivál színházat, ahol a film fesztivál zajlik. A vörös szőnyeges fotózás kihagyhatatlan volt. A kikötőt átszelve felmentünk a dombra, amin az óváros helyezkedett el. Onnan még a vásárló utcákban csavarogtunk, de viszonylag hamar befejeztünk a városnézést. Sok bolt zárva volt, csendes volt viszonylag minden. Pedig hétvége volt. Ez kicsit furcsa volt, hisz abszolut turista központ ez a város. A tengerpart itt homokos volt, ennek Olivér örült a legjobban. Ez a mániája, pedig a homok még forró is és mindenbe belemegy! Összességében nem volt rossz hely, de őszintén szólva kicsit jobbat vártam. Nizza messze többet adott. Most már ezt is láttam, többet nem vágyom oda. 

A délután folyamán átbuszoztunk Antibes-be. Itt csak is az óvárosra voltunk kíváncsiak. Szerintem ez a nap volt az egyik legmelegebb. Az a meleg, amikor már az ájulás kerülget és nincs sehol egy vacak árnyék! Itt is homokos volt a part, itt már tényleg ki kellett próbálni és végig sétáltunk a parton. Még jó, hogy Antibes-t hagytuk a nap végére, így nem voltam annyira elkenődve a várva várt Cannes után. Az séta folyamán felfrissülésként óriás fagyi adagot vettünk. Egy jó tanács, soha ne válasz olyat, amit ajánlanak, mert különbözőek az ízléseink. Így rekord hosszú idő alatt ettem meg egy szörnyű gyümölcsös fagyi adagot. Az összes városban ahol jártunk a fagyit nem ám kimerik a fagyi kanállal és jól lehúzkodják, mint Magyarországon, hanem akkora gombócokat kapsz, hogy majdnem kettőnek felel meg az otthonihoz képest. Mondjuk egy gombóc ára átlagosan 2 euro volt, de talán jobb is nem átszámítgatni, mert akkor sosem fagyizol! Az óváros szép volt. Itt már több bolt volt nyitva, de valahogy itt sem volt 100 %-os. De legalább azt a fotót elkészíthettem, ami a tipikus városkép volt Antibesről :)

A kedvenc helyem Monte Carlo mellett Eze village volt. Mint valami álom, olyan gyönyörű volt. Ha már csak azzal kezdem, hogy a hegy tetején helyezkedik el, akkor már érthető, hogy miért is olyan szép: a kilátás első osztályú, de magáról a faluról nem is beszélve. Zeg-zugos kis utcák, melyekben hotelek bújnak meg. Gyönyörű futóvirágok, a kabócák zaja, a riviéra látványa. So woderful!! Van egy botanikus kert is, amiben szinte, azaz kizárólag kaktuszok vannak. Ez a kert rejti azt a csodálatos látványt, amire annyira vártál. Ha ide nem jössz be akkor pórul jársz, mert máshonnan nem lehet ezt látni. Szóval bárki is megyide a jövőben, ne sajnálja a belépő árát. Nem is tudok mit mesélni igazából, ezt látni kell :)

Az összes helyről bezsákmányoltunk hűtőmágneseket. Van, hogy egy helyről 2 is van, mert vettünk egyet, de később meg találtunk egy még jobbat. Nem baj, úgy is nagy hűtőt szeretnék! Valamint gyűjtjük a retro fekete-fehér képeket a városokról. Ez most úgy is nagyon divat lett, hogy régi képekből is készül képeslap. Ebből is jó kis dekorációt tudok elképzelni majd a lakásomba. Egyébként én rendes turista vagyok, minden hol vettem valami szuvenirt :)

Nizzát tehát keresztül kasul bejártuk. Még az a vágyam is teljesült, hogy ne őrült módon fedezzünk fel mindent, hanem élvezzük a szabadságot. Ha úgy tartotta kedvünk bementünk egy parkba és heverésztünk a parkba. Egy ilyen esetkor láttam egy pasit, aki megszólalásig hasonlított a Taxi filmekből a rendőrfőnökre. Tudjátok, az a magas pasi bajusszal. Napszemüvegben csak ült egy padon. Egészen filmbe illő jelenet volt, mint aki épp megfigyelésen van :) 

Minden kultúrát kihagytunk. Sajnálom én nem vagyok múzeumos típus. Viszont a templomokat elő szeretettel látogatom. Bulizást is terveztem, de végül nem jutottunk el. Ez most furcsán hangozhat, de szórakozó helyeket, annyira nem láttunk. A parton egy vagy két zenés hely volt, de az sem buli, inkább lazulós hely, pár táncossal. De végül nem is bántam, volt helyette más szuper élmény. Most még eszembe jutott két dolog is, ami a helyi fiatalokhoz kötődik. A part menti sétányon minden este görkorisok ámították a népet. Volt egy szakasz, ahol különböző szlalom pályák voltak építve. Nagyon tutin nyomták. Volt ott kicsitől kezdve öregig minden korosztály. A másik nagyon jópofa dolog egy lezárt strandterületen volt, Nizza egyik végében. Volt egy szírt, ami természetesen le volt zárva, se létra semmi nem volt, de a srácok felmásztak. Valami kötéllel akartak a vízbe ugrálni. De vagy fél óráig próbálgatták, hogy hova leng a kötél, hova esnek, mik a halálozási esélyek. Fél órát tuti vártunk, míg az első jelentkező elrajtolt. Túl élte szerencsére. Közben amíg vártunk, egy srác kb, odatapadt a sziklafalhoz, mert nem tudott felmászni. A többiek már 5x lejöttek érte és magyarázták neki, hogyan kell felmászni, de az csak ott állt, se fel, se le. A fél órás várakozás alatt ez az akció is sikeres volt végül :) Felmászott!

Egyik nap még régészeti ásatást is láttunk. Hát érdekes egy munka lehet, sepergetni, meg kalapálgatni, közben remélve, hogy találsz valamit....

Az utolsó este még sétáltunk egy nagyot, mindentől búcsút vettünk. Jó választás volt ez a hely, még szeretnék visszamenni. Ez a 9 nap jót tett nekünk, feltöltődtünk, készen állunk Angliára megint. Bár az embert ilyen utazás után elkapja a gépszíj és még akarna menni, még többet utazgatni. Hát számunkra a következő utazás haza lesz ősszel. Addig pedig beérem a környékbeli csodákkal :) 

Au revoir France! 

u.i.: Provance még vár rám :)

Nem tudok minden élményt visszaadni és nem is akarok, azokat én szereztem. Csodás hely ez a város! Ha tehetitek egyszer látogassátok meg :) További képek facebookon :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.